Mt 4,1–11

Az Úr Jézus „hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt” – Zsid 4,15 Róla mint Főpapról mondja ezt. Hozzánk hasonló: ember, mint mi, de nem esett bűnbe, így tökéletes áldozatot mutatott be, tökéletes áldozat volt Ő maga.

A kísértés hozzátartozik ahhoz, hogy ember, „hozzánk hasonló”. Emberré lett, hogy „irgalmas és hű főpap legyen… hogy engesztelést szerezzen” (Zsid 2,17). A megkeresztelkedésével beállt az emberek, a bűnösök közé. Emberként szenvedi el a kísértéseket: nem él isteni hatalmával, nem tesz csodákat, nem pusztítja el az ördögöt. A kereszten, a halála által semmisítette meg (Zsid 2,14), és az idők végén hajtja végre rajta a végleges ítéletet. A kísértéskor ennek még nem volt itt az ideje, Jézus ekkor másképpen győzött…

Emberként érték a kísértések, de úgy, hogy telve volt Szentlélekkel (Lk 4,1). A Szentlélek leszállt Jézusra, amikor megkeresztelkedett, és folyamatosan benne volt. Jézus állandó közösségben volt az Atyával, beszélt vele, engedelmeskedett neki. – Nekünk is szól, hogy „teljetek meg Lélekkel” (Ef 5,18): „énekelve, dicséretet mondva, hálát adva” (görög szöveg, ill. Károli), amit folyamatosan teszünk. Isten folyamatosan be akar tölteni minket az Ő Szentlelkével, ezt akkor teszi meg, ha Rá nézünk, Rá hallgatunk, Őt dicsérjük, Neki vagyunk engedelmesek. Az, hogy betölt minket vele, erőt ad, győzelmeket a kísértésekben, ha „a Lélek szerint járunk és nem a test kívánságait teljesítjük” (Gal 5,16). Az Úr Jézusnak is ez adta az erőt, úgyhogy Ő ebben előttünk járt. Ahogy Ő győzött az engedelmességével, úgy győzhetünk mi is.

Engedelmességből vállalta a kísértést: a Lélek vitte el Őt a pusztába (4,1). Negyven napig kísértette az ördög. Sokféleképpen kísérthette, ezek nincsenek megírva – csak az a három „ajánlat”, amit a végén tesz. Mi ezekből ismerhetünk rá azokra a kísértésekre, amik minket érnek, és tudhatjuk, hogy a Kísértő áll mögöttük.

„Ha Isten Fia vagy…” – Jézus nem szorul rá, hogy ezt bizonygassa. Főleg nem a Sátánnak, mert ő tudja, hogy Jézus Isten Fia. „Feltámadása által Isten hatalmas Fiának bizonyult” (Róm 1,4): mi már így hihetünk Benne, mint aki nemcsak a kísértés, a bűn, hanem a halál felett is győzött. – Emlékeztetni sem kell arra, hogy Ő Isten Fia: az, de „megüresítette magát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett”, hogy kísértést szenvedhessen, hogy meghalhasson értünk.

Az első kísértés (a kenyerek): „segíts magadon”, szolgáld ki az énedet. „Nem kell neked az Atyától kérned, van neked hatalmad.” De Jézus mindig azt tette, ami az Atyának kedves (Jn 8,29), és aminek itt volt az ideje. – Az emberrel el tudta hitetni a Sátán, hogy van hatalma, hogy nincs szüksége Istenre. Rá tud venni, hogy „ezt szerezd meg, neked erre szükséged van, minden áron” – erőszakkal, csalással, okkult módszerekkel is – kivéve ha ragaszkodunk Istenhez, bízunk benne, hogy amire valóban szükségünk van, azt megadja; „feljebb, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk” (Ef 3,20). És „nemcsak kenyérrel él az ember”, hanem Isten minden igéjével. Mert abban van az Élet, és aki azt megismerte, az nem akar elszakadni tőle. – Minden Igével élünk, vagy válogatunk? Sámuel „semmit sem engedett földre hullani igéiből” (1Sám 3,19).

„Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat…” – a templom tetejéről. Sokan látták volna, ha Jézus megtette volna ezt. Ugyanezt mondták Jézusnak még a (fél)testvérei is: „Mutasd meg magadat a világnak!” (Jn 7,4), tegyél olyat, ami nekik tetszik, „szolgáld ki őket, akkor követni fognak”. Erre is azt felelte: „az én időm még nincs itt” (Jn 7,6). Később, a kereszten „mutatta meg magát a világnak”. Ott látták a hitetlenek is, és volt, aki megtért. Azóta is látják, mert van evangélium, hangzik a „keresztről való beszéd”, és megtérnek.

„Ha leborulva imádsz engem”: felhívás az ördög imádására. Képtelenség: Jézus, Isten Fia, a Teremtő Istennel egyenlő, a Sátán pedig teremtmény – már csak ezért sem borulhat le előtte. A Sátán ezt tudja, mégis megpróbálkozik. Az embernél elérte, hogy „a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett” (Róm 1,25), ezzel közvetve a Sátánt imádják. „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.” Ő az Ura mindennek, és Övé minden. – Azt is mondja a Sátán: „nekem adatott” (Lk 4,6). Valójában nem „adatott” neki semmi, legalábbis nem Isten által. Azért lett e világ fejedelme, mert az ember odafordult hozzá. De Jézus éppen azért jött, hogy az embert, aki a Sátán hatalmába került, kiszabadítsa onnan. És ennek az árát nem a Sátán szabja meg (hogy Jézus imádja őt), hanem Isten: „drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén” lettünk visszavásárolva, megváltva.

Jézus minden kísértésnek ellenállt, így lehetett Megváltónk, tökéletes Főpapunk. A fegyvere Isten Igéje volt. Ez támadó fegyver, a Lélek kardja. A Sátánnak csak a vereségét, a pusztulását szolgálja. Ha ragaszkodunk Isten Igéjéhez, és mondjuk is, az neki vereség. Nekünk győzelem lehet a kísértések között, útmutatás lehet másoknak az Úr felé vagy az Ő követésében, megtérésre segítheti őket. Kétélű kard az Ige, bennünk is elválasztja a jót a rossztól – ne féljünk használni!

Mt 16,24–25

Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja.”